Nyelv:
gerlefejléc

őz gímszarvas dám muflon vaddiszno nyúl
vizivad facan  
gerle01

GALAMBFÉLÉK
COLUMBIDAE

Nyáron egyre nagyobb népszerűségnek örvend a galambvadászat, mely kiváló lőgyakorlat minden vadásznak.

Balkáni gerle
Eredeti elterjedési területe Kis-Ázsiától kiindulva Közép-Ázsiában, Indián keresztül Hátsó-Indiáig terjedt. Lassú terjeszkedése e században kezdődött, ami hamarosan robbanásszerűvé vált.

Magyarországi elterjedése:
A balkáni gerle az 1920-as években Románia felől érkezett a Dél-alföldre, s kiváló alkalmazkodóképességét bizonyítva hamarosan elterjedt az egész ország területén. Ma már a síkságtól a hegyvidékig mindenhol megtalálható, abszolút kultúrakövető faj. Egyes populációi kimondottan emberi településekre, illetve azok köré települtek, de mezőgazdasági területeken is előfordul, mint fészkelő, olykor erdőszélek, galériaerdők is otthont adnak neki. Táplálkozni kora reggel és kora délután kijár a mezőgazdasági táblákra, előszeretettel a napraforgóra. Éppen ezért vendégeinknek elsősorban a Budapest közeli napraforgótáblákon szervezzük a gerlevadászatot, és kellemes, minden igényt kielégítő kis panziókban szállásoljuk el őket.

Ajánlott vadászati idénye: 

Mivel a mezőgazdasági termények nagy része augusztus végén, szeptember elején érik be, ekkor tudjuk a jól szervezett vadászatainkat a vendégeink igényeinek figyelembe vételével maximális színvonalon megszervezni, ami kiválóan kombinálható kacsavadászattal is.

Örvös galamb
Az örvös galamb, költöző madár. Magyarországra általában márciusban érkezik, és októberben vonul el. Az egész ország területén megtalálható. Szívesen keresi fel a gabonafélék tarlóját. Itt és beszállóhelyein lehet puskavégre kapni őket.
A vadgerle csak a Környezetvédelmi Minisztérium külön engedélyével vadászható!

Vadászati idény:

Balkáni gerle augusztus 15 - február utolsó napja
Örvösgalamb     augusztus 15 - október 31. 
gerle02 gerle03
Vissza a lap tetejére

Vissza a főoldalra